Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sony Playstation

HVG Tech

Ikonikus Xbox-játék érkezik PlayStation 5-re

Hamarosan nem kell Xbox konzolt vennie, ha játszana az ikonikus Forza Horizon 5-tel: az Indiana Jones & the Great Circle után ugyanis ez is elérhető lesz PlayStation 5-re is, szakítva az eddigi Xbox-exkluzív működéssel.

HVG Tech

Különleges, limitált szériás PlayStationt ad ki a Sony

A konzol mellett valamennyi kiegészítő is megkapja a legelső PlayStation jellemző külső jegyeit, mely elsősorban a színezésben köszön vissza. A konzol azonban ritkaság lesz, az egész világban 12 300 darabon kell majd osztozzanak a rajongók.

hvg.hu Tech

Kiderült, mikor érkezhet a PlayStation 5 Pro

Hasonlóan az elődökhöz, a PlayStation 5 is kaphat egy újabb, valamivel jobb modellt, és már azzal kapcsolatban is vannak információk, hogy ez mikor érkezhet meg.

1 2 3 4 5
Donald Trump jött, a NASA sokszínűségi tervei pedig mentek – már nem cél nőt, színes bőrű embert a Holdra juttatni

Nagyon úgy fest, vége a 600 forint alatti benzinárnak

Rogán Antal azt állítja, ő is várja a választ arra, hogy miért került fel az USA szankciós listájára

Lenne Magyarországon önkényuralom, ha Haraszti Miklós nem "babrál" Orbán Viktor nyakkendőjével?

Zsarolásra alkalmas fegyvert adott a kereskedők kezébe az árrésstop

Elon Musk és Donald Trump ellen tiltakozók közé hajtott egy autós Floridában

Peszkov: Nem hozzák nyilvánosságra, hogy miről tárgyaltak az oroszok az amerikaiakkal Rijádban

Valóra vált rémálom: centikkel az autók mellett csapott be a villám – videó

Termonukleáris robbanás várható az űrben, és mindenki látni fogja

A címlapról ajánljuk